Regisztrálj Te is a Szeretethídra!

Idén is megrendezésre kerül a korábbi évek hagyományaihoz hűen a
Szeretethíd május 20-21.

 

Biztos sokan vagytok, akik már tudják, hogy miről is szól pontosan ez a több napos program, de most azért szeretném pár szóban elmesélni azok kedvéért is, akik még nem hallottak erről a rendezvényről.

Ez egy országos szintű, református szervezésű önkéntes programsorozat, ami minden év tavaszán kerül megrendezésre. A Szeretethíd elnevezésű önkéntes napokat 2009-ben hívta életre a Magyar Református Szeretetszolgálat. A programon mindenki részt vehet.

 

Az idei programról az alábbi linken keresztül tudtok részletesen tájékozódni: www.szeretethid.hu.

 

 

Idén lesz 3. éve, hogy én is részt fogok venni többedmagammal ezen a programon, mint a teajárat és teaosztás szervezője. Számomra mindig is nagy élmény volt részt venni ezeken az alkalmakon. Nagyon jó érzés, hogy közösen, közösségben tudunk tenni valami jót egy jó cél érdekében. Az egész napot ilyenkor magába zárja Isten szeretete és a gondoskodás, segítés gondolata. Jó érzés kiszakadni a hétköznapok rohanó világából és elmerülni a segítésben.

Az idei önkéntes programok lehetőségének tárháza ismét nagyon gazdag.

Mindenki meg tudja találni magának azt a területet, amiben szívesen segítene. Egészen a kertrendezéstől az óvodafestésen keresztül a park rendezésig, az idősek látogatásán keresztül a teaosztásig, a virágültetéstől kezdve a beteg gyereklátogatáson keresztül még sok-sok más területen átívelő a lehetőségek tárháza.  Az idei feladatokról itt találtok bővebb információt: http://www.szeretethid.hu/2016-os-feladatok/

 

Ha bármi kérdésetek van, keressetek nyugodtan. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, regisztráljatok és találkozzunk a Szeretethídon!
 

Gondolatok az emberi közönyről....

A minap egy nagyon hasznos és építő előadást hallottam a Hősök tere névre hallgató önkéntes projekt egyik főszervezőjétől. Az előadás többek között arról is szólt, hogy miért vagyunk mi emberek ennyire közönyösek és hogy miként is lehetne kimozdítani az embereket ebből a tétlenségből és érdektelenségből.

Na de először nézzük meg, hogy miért is vagyunk mi emberek ennyire közönyösek? Miért megyünk el olyan sokszor szó nélkül a segítségre szoruló emberek mellett? Legyen ez az eset akár egy utcán fekvő ember, vagy egy kéregető, vagy bármi más olyan szituáció, amiben nyilvánvalónak tűnik számunkra az, hogy egy embertársunknak segítségre lenne szüksége. 

Szerintem az igazság részben leginkább magunkban keresendő. Félünk meglátni, meghallani a környezetünk segélykiáltásait és félünk kinyitni a szánkat és véleményt nyilvánítani. Félünk attól, hogy elsők legyünk bármilyen jó kezdeményezésben. Félünk odamenni és felvállalni, hogy igenis mi szeretnénk segíteni. Elvisz minket a csordaszellem, hiszen azt látjuk, hogy a másik ember sem megy oda segíteni, és mindeközben azzal nyugtatjuk magunkat, hogy így, hogy más sem segít, akkor mi sem követünk el akkora „hibát”, ha nem segítünk. Félünk kiállni saját magunkért, a saját gondolatainkért. De nemcsak saját magunkért, hanem másért sem jellemző, hogy kiállnánk. Persze tisztelet a kivételnek ;)

Veletek előfordult már, hogy nem segítettek olyan helyzetben, amiben valójában azt éreztétek, hogy segítenetek kellene?

Milyen érzések és gondolatok játszódtak le ilyenkor bennetek?

Bevallom őszintén, hogy én már többször is kerültem ehhez hasonló helyzetbe. Nem volt utána jó érzés ezt felismerni...Önző módon csak saját magamra figyeltem. Ilyenkor sokszor az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy én "rendben" vagyok és tévesen azt gondoltam, hogy ez az állapot akár állandó is lehet és elmentem a rászorulók mellett. Azonban kis idővel rá kellett döbbennem arra, hogy a jó dolgok sokszor múlandóak. Életünk egyik percében még minden rendben, de a másik percben már miden könnyen összedőlhet, mint a kártyavár. Az egyik pillanatban még független helyzet könnyen függő helyzetté tud alakulni. Mindezek hatására, talán a kiszolgáltatottság érzése miatt, de egyre könnyebben bele tudtam és tudom magam képzelni az elesettek helyzetébe. Ha az ő szemszögükből és az ő élethelyzetükön keresztül próbáljuk meg szemlélni a világot, nagyon sok minden hirtelen más megvilágításba kerül.

Ha eddig még nem próbáltad ki, gondolkozz pár percig egy olyan ember fejével, akinek segítségre van szüksége. Legyen ez a segítség akár anyagi akár fizika, vagy lelki jellegű. 

Gondold át, mire gondolhat éppen, amikor Veled találkozik, és segítséget kér tőled....

Hogyan is törhetünk ki ebből a közönyös helyzetből? Szerintem úgy, hogy beleállunk a helyzetekbe. Ha azt érezzük, hogy segíteni kell, akkor nem mástól tesszük függővé, hogy segítünk vagy, sem, hanem meglépjük és segítünk. Megfontolttá és körültekintővé válunk. Az, hogy nyitottá válunk a segítségnyújtásra nem azt jelenti, hogy felelőtlenek leszünk, hanem azt, hogy mérlegelünk és csak akkor és úgy cselekszünk, hogy azzal nem hozunk másokat és magunkat sem veszélyhelyzetbe. 

Az a legfontosabb, hogy járjunk nyitott szemmel és nyitott szívvel a világban. Ha már csak egy kicsit is jobban oda fogunk figyelni arra, hogy lehetőségeinkhez mérten kinek, kiknek tudnánk segíteni akár ismerősi akár ismeretlen körben, akkor már egy jelentős lépést teszünk a segítés és mások életének jobbá tétele érdekében.

A szeretet lángja halványabban ég - figyeljünk oda jobban egymásra!

Egy érdekes és egyben bonyolult kérdés merült fel bennem a minap. Mi, emberek miért csak a közelgő ünnepek előtt - vagy sajnos még akkor sem - érzünk magunkban belső késztetést arra, hogy lehajoljunk a nehéz sorsban élő emberekhez? Legyen szó akár hajléktalanokról, akár bárki másról, akinek a közvetlen környezetünben segítségre van szüksége.

 

Megfigyeltem, hogy Karácsony és Húsvét közeledtével mindenkiben felerősödik a segíteni akarás iránti vágy, majd ahogy az ünnepek elmúlnak, ezek a segítő szándékok is tovaszállnak. Ahogyan a dal is szól, "Ha elmúlik Karácsony, a szeretet lángja halványabban ég...." De miért van ez?

 

A válasz vélhetően abban keresendő, hogy mi, emberek gyarlók és sokszor nagyon önzők vagyunk. Sajnos. Hajlamosak vagyunk minél inkább kirekeszteni a külvilágot az életünkből és csak a saját belső világunkba burkolózva élni mindennapjainkat.
 

Úgy gondoljuk, hogy az a legfontosabb, hogy mi jól legyünk. Ha van bármi problémánk, akkor pedig azt gondoljuk, hogy a mi problémánk a legnagyobb a világon és elvárjuk, hogy ilyenkor mindenki velünk foglalkozzon. Amikor azonban "rendben" van az életünk, akkor sokszor szó nélkül elmegyünk azok mellett, akiknek bármilyen gondjuk is van. Legyen az egy kisebb probléma, vagy nagyon súlyos, az egész életet megrendetítő nehézség. Elmegyünk mellettük, mert nem ismerjük őket, mert nem a mi közvetlen környezetünket érinti az adott gond. És ez a "társadalmi hozzáállás betegség" nagyon nem jó dolog. Gondoljunk csak bele: Emberek élenk úgy, hogy, nincs mit enniük, betegek, az utcán alszanak esőben, fagyban, megaláztatás éri őket, vagy egyedül élnek lakásukban, és nincs kihez szólniuk, vagy idősek és magányosak, vagy valamilyen szenvedélybetegséggel küzdenek vagy sorolhatnám még. Belegondoltunk már bármikor, hogy milyen könnyen kerülhetünk mi is hasonló helyzetbe?

 

 

Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy a társadalmunk ezen a személytelenségen túl tudjon jutni arra van szükség, hogy az ember elkezdje megtanulni meglátni a saját világán kívüli életet is és elkezdje azt  is szemlélni. Járjunk nyitottabb szemmel és váljunk érzékenyebbé arra, hogy megérezzük, amikor a másik embernek szüksége van ránk.

Te hogy vagy ezekkel a gondolatokkal? Észreveszed, ha a környezetedből - és most itt nem csak a közvetlen környezetedre gondolok és a közvetlen családodra, munkatársaidra, barátaidra  - valakinek segítségre van szüksége? Ha észreveszed, mit teszel? Segítesz neki, vagy elmész mellette? Kinek tudnál a környezetedben segíteni, akinek eddig nem segítettél? 

 

Ne feledd: Sokszor a segítség nem csak anyagiakban nyilvánulhat meg. Ha szeretettel és nyílt szívvel fordulsz oda valakihez és meghallgatod őt, beszélgetsz vele, már az is sokat segíthet. Ne válj érzéketlenné! Egy-egy kedves szó csodákra képes.


A felnövekvő generáció azt a szemléletmódot és értékrendet fogja tovább adni a gyerekeinek, amilyen értékeket most mi adunk át a mi gyerekeinknek!