A szeretet lángja halványabban ég - figyeljünk oda jobban egymásra!

Egy érdekes és egyben bonyolult kérdés merült fel bennem a minap. Mi, emberek miért csak a közelgő ünnepek előtt - vagy sajnos még akkor sem - érzünk magunkban belső késztetést arra, hogy lehajoljunk a nehéz sorsban élő emberekhez? Legyen szó akár hajléktalanokról, akár bárki másról, akinek a közvetlen környezetünben segítségre van szüksége.

 

Megfigyeltem, hogy Karácsony és Húsvét közeledtével mindenkiben felerősödik a segíteni akarás iránti vágy, majd ahogy az ünnepek elmúlnak, ezek a segítő szándékok is tovaszállnak. Ahogyan a dal is szól, "Ha elmúlik Karácsony, a szeretet lángja halványabban ég...." De miért van ez?

 

A válasz vélhetően abban keresendő, hogy mi, emberek gyarlók és sokszor nagyon önzők vagyunk. Sajnos. Hajlamosak vagyunk minél inkább kirekeszteni a külvilágot az életünkből és csak a saját belső világunkba burkolózva élni mindennapjainkat.
 

Úgy gondoljuk, hogy az a legfontosabb, hogy mi jól legyünk. Ha van bármi problémánk, akkor pedig azt gondoljuk, hogy a mi problémánk a legnagyobb a világon és elvárjuk, hogy ilyenkor mindenki velünk foglalkozzon. Amikor azonban "rendben" van az életünk, akkor sokszor szó nélkül elmegyünk azok mellett, akiknek bármilyen gondjuk is van. Legyen az egy kisebb probléma, vagy nagyon súlyos, az egész életet megrendetítő nehézség. Elmegyünk mellettük, mert nem ismerjük őket, mert nem a mi közvetlen környezetünket érinti az adott gond. És ez a "társadalmi hozzáállás betegség" nagyon nem jó dolog. Gondoljunk csak bele: Emberek élenk úgy, hogy, nincs mit enniük, betegek, az utcán alszanak esőben, fagyban, megaláztatás éri őket, vagy egyedül élnek lakásukban, és nincs kihez szólniuk, vagy idősek és magányosak, vagy valamilyen szenvedélybetegséggel küzdenek vagy sorolhatnám még. Belegondoltunk már bármikor, hogy milyen könnyen kerülhetünk mi is hasonló helyzetbe?

 

 

Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy a társadalmunk ezen a személytelenségen túl tudjon jutni arra van szükség, hogy az ember elkezdje megtanulni meglátni a saját világán kívüli életet is és elkezdje azt  is szemlélni. Járjunk nyitottabb szemmel és váljunk érzékenyebbé arra, hogy megérezzük, amikor a másik embernek szüksége van ránk.

Te hogy vagy ezekkel a gondolatokkal? Észreveszed, ha a környezetedből - és most itt nem csak a közvetlen környezetedre gondolok és a közvetlen családodra, munkatársaidra, barátaidra  - valakinek segítségre van szüksége? Ha észreveszed, mit teszel? Segítesz neki, vagy elmész mellette? Kinek tudnál a környezetedben segíteni, akinek eddig nem segítettél? 

 

Ne feledd: Sokszor a segítség nem csak anyagiakban nyilvánulhat meg. Ha szeretettel és nyílt szívvel fordulsz oda valakihez és meghallgatod őt, beszélgetsz vele, már az is sokat segíthet. Ne válj érzéketlenné! Egy-egy kedves szó csodákra képes.


A felnövekvő generáció azt a szemléletmódot és értékrendet fogja tovább adni a gyerekeinek, amilyen értékeket most mi adunk át a mi gyerekeinknek!